Két 20. századi géniusz – egy szürrealista spanyol és egy német expresszionista – bibliai ihletésű művei kerültek egymás mellé a Lendvai Galéria-Múzeumban. A Történetek a Szentírásból Salvador Dalí és Otto Dix grafikáin című kiállítás május 18-án nyílt meg a múzeumok nemzetközi napja alkalmából.

Hagyományossá teszik a Családok Napját
Lendva Község idén harmadik alkalommal szervezett rendezvényt a családok nemzetközi napja alkalmából. Ezt a napot világszerte május 15-én ünneplik, és célja, hogy felhívja a figyelmet a család, a társadalom alapvető egységének fontosságára.
Irány Európa, irány a nagyvilág. Az elmúlt húsz évben 2,5 millió lakosa hagyta el Romániát a hivatalos adatok szerint
A határon túli magyar tudomány hónapja
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fennállásának 200. évfordulója rendezvényeinek részeként egy-egy hónapon keresztül egy régió vagy szervezet tudományos tevékenységét, illetve egyes tudományterületét helyezi a fókuszba. Május 12-én Budapesten megkezdődött a májusi tudomány havi rendezvénysorozat, amelynek középpontjában a határon túli magyar...
A Petroutilaj-3DRD első sorban vasúti járművek karbantartásával és javításával foglalkozik.
A kannabisz gyógyászati célú termesztéséről terjesztettek elő törvényjavaslatot Szlovéniában
Szlovénia új fejezetet nyithat a kannabisz gyógyászati célú felhasználásában. A kormány törvényjavaslatot terjesztett elő a termesztés, előállítás és export szabályozására. A kezdeményezés a 2024-es népszavazás nyomán született, de élénk társadalmi vita alakult ki belőle.
Egy évvel azután, hogy a liberális kormány elismerte a palesztin államot
A Csernobili katasztrófa emléknapja április 26-a, amikor is arra emlékezik a világ, hogy a csernobili atomerőműben 1986-ban bekövetkezett robbanás radioaktív felhővel borította be a Szovjetunió nagy részét, a mai Fehéroroszország, Ukrajna és az Orosz Föderáció területét. A három országban közel 8,4 millió ember volt kitéve sugárzásnak, számol be az...
hethatar@pannon-journal.hu
Vissza a Pannon Journalra: